Ördög Nóra nagymértékben elfeledtetné Antal Esztert Nánási Pállal, a stylist volt férjével, de Nánási ezt sehogysem akarja olyan nagyon. A fotós és volt felesége ugyanis a szakítás óta is együtt dolgoznak, így nem lehet mondani, hogy elkapkodják a teljes szétválást. Nánási Pál már össze is költözött új szerelmével, akit Ördög Nórának hívnak, de azért látszik néminemű kikacsintás a múlt irányába. Antal Esztert - legalábbis úgy látszik - nem bírta teljesen kitörölni az emlékezetéből …
A fotós és a stylist “csak” a magánéletben intett búcsút egymásnak, a fényképezkedéseken rendre együtt vannak és méghozzá jól összeszokott párost alkotnak ! S mindezt úgy, hogy Nánási mostanra már össze is bútorozott Nórával. Az RTL Klub csinos szpíkere egy hétéves kapcsolatot és négyhavi házasságot rúgott föl, míg a fotómester tízéves örökérvényűnek mondott kapcsolatot hagyott ott az édes szerelemért. Eleinte arról is szólt a fáma, hogy Eszternek útilaput kötnek a lábára, de a jelek szerint a hölgy öltöztető tudománya kibírta ezt a nyomást. Ördög Nóra tehát kénytelen együtt dolgozni Eszterrel. Kettejüket közül egyik sem akart nyilatkozni a magánéletéről, Nánási pedig nem volt elérhető.
Olvasd még:
- Ördög Nóra átköltözött.
- Mester Tamás kiborult !
- Ördög Nóra tiszteli a majdnem ex-férjét.
- Csifó Dorina leszbi kapcsolata !
- Kiszel Tünde túl gyors.