Sas József újra figyelem középpontjába került - most már azt is követelik tőle, hogy 49 %-os tulajdonrészétől váljon meg. Mindezt azon túl, hogy lemondott igazgatói székéről, ami szintén nagy csapás a számára. Ma összeül a Fidesz-KDNP frakciószövetség és előterjesztést nyújt be a Fővárosi Kultúrális Bizottság közgyűlésén, melynek lényege, hogy Sas József mondjon le a tulajdonrészéről. Ráadásul azt is követelik, hogy szüntessék meg a Mikroszkóp Színpad 117 milliós támogatását, amelyet eddig jogszerűtlenül kapott.
Nem lenne szerencsés, ha Sas József tulajdonos maradna, mert feddhetetlensége megkérdőjelezhető - mondta többek között Csomós Miklós, a Fővárosi Közgyűlés kulturális bizottságának alelnöke. Olybá tűnik, hogy szorul a hurok a volt igazgató körül, hiszen akik eddig mellette álltak a Fővárosi Közgyűlésben, most kezdenek kihátrálni mögüle. Sas József nem zárkózott a tulajdoni hányad eladásától. Jelenleg tárgyalások folynak arról, hogyan és miként fogja átadni a részét - ezt már Horváth Csaba főpolgárhelyettes mondta. A színész elvileg a 3 milliós névérték feléért is eladhatná a tulajdoni hányadot, de igazából több tízmilliót is elkérhetne érte. Minden eszközzel küzd azért, hogy továbbra is játszhasson a Mikroszkóp Színpadon.
Olvasd még:
- Sas József igazgatóságának vége !?
- Sas József lemondott.
- Hamarosan elkaphatják a halálbrigádot !
- Csisztu Zsuzsát hiába várták.
- A Jóban Rosszban 200 milliója.