Celeb > Mészáros Patrik (17) könnyen vásárol…

Mészáros Patrik (17) könnyen vásárol…

Írta admin

Mészáros Patrik könnyedén vásárol. No nem akármit : alkoholt és dohányárut ! Az egyik neves bulvárlap kérésére a fiatal srác bement a lap által kiválasztott boltokba és nagyon könnyen jutott hozzá a számára - elviekben - tiltott árucikkekhez. Csak egy, azaz 1 helyen kérdezték meg tőle, hogy hány éves, de végül ott is kiszolgálták - természetesen egy üveg pezsgővel és egy doboz márkás cigarettával. A tinik tehát bármikor,  bárhol alkoholhoz és füstölnivalóhoz juthatnak, ha nagyon akarnak: ott a bolt.  Lett légyen az kis sarki vegyesbolt vagy forgalmas áruház - lényegében mindegy. A sarki boltban ismerik egymást az emberek és azért, - a nagy áruházakban meg nem áll az ismeretség ténye és azért.

Mint ahogy azt a lap megírta, a fiatalkorúak 28 százaléka rendszeres időközönként fogyaszt alkoholt valamint 44  százalékuk szívja a pici dohányhengerkéket.  A próbavásárlások során kiderült, hogy ettől semmiféle törvény nem fogja megvédeni őket, akármennyire is akarja ezt a felnőtt társadalom bizonyos rétege.  Csakhogy egy másik réteg csendben keresztül húzza a számításaikat. A próbavásárlások után szembesítették az adott üzlet dolgozóit a ténnyel, miszerint a vásárló még csak 17 éves. Szinte kivétel nélkül azt válaszolták, hogy nem gondolták volna, hogy Patrik nincs 18 éves. Kathi Attila, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője azt mondja, hogy ők is végeznek hasonló próbavásárlásokat és sajnos ugyanilyen eredménnyel.  A legutóbbi vizsgálat során a boltok mintegy 50 százalékában találtak kifogásolnivalót.


Olvasd még: