Celeb > Mónika ex-kedvese, Mukli Gyula vallomása

Mónika ex-kedvese, Mukli Gyula vallomása

Írta admin

Mukli Gyula vallott Joshi Bharat-nak.  A műsorvezető kiszedte Gyulából a vélt vagy valós tényeket és ez olyan jól sikerült, hogy Mukli Gyula rögtön letiltotta az interjút. De Magyar Rita, a TV2 szóvivője azt mondta, hogy természetesen műsorba fog kerülni a beszélgetés, hiszen csak így van értelme az egésznek. Ha ennek jogi következményei lesznek, azzal majd akkor fogunk foglalkozni, amikor ez szükségessé válik - tette hozzá Rita.

Visszatérve a beszélgetésre, Joshi Bharat meglepő dolgokra kérdezett rá és Gyula válaszolt is a kérdésekre. Például többször fölmerült Gyulával kapcsolatban, hogy bizony gyakran megnézegeti a annak a bizonyos pohárnak a fenekét, amit persze az érintett határozottan cáfolt - mert ugye egy interjúban cáfolni is kell valakinek. Azt is elárulta a zenész, hogy a közös ház meg a gyermekáldás sőt esküvői tervek ellenére ők külön kasszán voltak. Még elképzelni is rossz, hogy nyaralásra készülvén külön váltanak valutát. Érdemes lesz megnézni Joshi Bharat műsorát !


Olvasd még: