Pirner Alma lovagló izmot szakított

Írta admin

A 27 évesen már többszörös rúdtánc bajnoknak lehet, hogy félbeszakad táncos karrierje, miután lovaglóizom szakadása lett.
Decemberben egy kanadai fellépéssorozat után kezdődött a baj, ahol 42 előadása volt, lég tornászkodott. Alma lovaglóizmai beszakadtak, állapotát régebbi már behegesedett sérülései is tarkítják. Ha az előírt kezelések nem járnak eredménnyel Alma lemondhat további rúd körüli táncairól.
Az üzletasszony továbbra is [...]

Gáspár Győzőnek nem lehet több gyereke

Írta admin

Információink szerint Gáspár Győző le szeretné tiltatni a Fábry Showban vele készült interjút, mivel elmondása szerint többet árult el mit szeretett volna.
Győzike szeretne még egy gyermeket, de a fogyókúrájához alkalmazott gyógyszer csökkentette nála a nemzőképességet, most az örökbefogadáson gondolkozik. A gyógyszer körülbelül két év alatt tudna kitisztulni a szervezetéből. Egészsége érdekében sok mindent megtesz, [...]

Tiger Woods extázisa

Írta admin

Tiger Woodsról mostanság inkább érdekes nőügyei miatt beszélnek, mintsem golfbajnokként említenék meg. Újabb pletykák szerint Woods extasyval csábítja partnereit az ágyba.
Susie Orgen a sportoló egyik „áldozata” nyilatkozta, hogy Woods egy Las Vegasi bárban kártyázott, majd felvitte szobájába, s ott extasyval kínálta.
„A buli csak ezután kezdődött, elmentünk a szállodába, és Tiger egyik haverja extasyval kínált [...]

Benkő Dániel át akarja alakítani feleségét

Írta admin

Nemrégiben a lantművész a fogyással állt elő Andreának, most újabb ötlete támadt. Benkő kérése, hogy Andrea fesse szőkére a haját.
Benkő Dániel a szőkeségre ösztönzi feleségét, állítása szerint csak azért, mert sokféleképpen látta már Andreát, de aranyló fürtjeire is kíváncsi.
„A fogyás még rendben van, de ilyesmi tényleg nem kérhet tőlem. Ha a szőke nőket szereti, miért [...]

Benkő Dániel kis kedvencének új mellei vannak

Írta admin

Benkő meglepő módon sokáig benntartotta az egyik legifjabb feleségjelöltjét a villában, s talán ha picit tovább marad türelmes, láthatná Tünde új melleit is.
Dániel fiatal kedvence szeretne Playboy címlaplány lenni, s ezért egy válogatásra is elment, elmondása szerint kíváncsiságból. A megmérettetés előtt azonban mellnagyobbító műtéten esett át, s így ha sikerül már új kebleivel tündökölhet a [...]

Gáspár Győző lebukott

Írta admin

Győzike Salgótarjánban bukott le amint egy szlovákiai rendszámú autóból szállt ki. Manapság Magyarországon egyre gyakrabban találkozunk ezzel a jelenséggel, sokak így akarják kikerülni a regisztrációs adó megfizetését.
Győzike szlovák rendszámmal spórolt 7-800ezer forintot, mivel az Érsekújváron forgalomba helyezett Volkswagen Passat után nem kell regisztrációs díjat fizetnie. Győző tagadta, hogy az autó az övé volna.
- Egy barátomtól [...]

Gesztesi Károly a padlóra került Klaudia új kapcsolatától

Írta admin

Gesztesi Károlyt sokkolta mikor megtudta, hogy felesége új párra lelt. Liptai Klaudia új párja az egykori kormányszóvivő Daróczi Dávid. Mikor Liptai közölte a hírt Gesztesivel, a színész érthető módon nem fogadta kitörő örömmel.
Liptai elmondta, hogy még a Mokkában ismerte meg Daróczit, mikor a tv-nél járt. Daróczi miután megtudta, hogy Klaudia szabad préda, virágot küldött neki [...]

A TV2 Hal a tortán forgatásán talált egymásra látszólag Király Viktor a Megasztár 4 nyertese és a Jóban Rosszban színésznője Szabó Zsófi. A két fiatal között szinte szikrázott a levegő, látszott élvezik egymás társaságát.

– A forgatás előtt senkit nem ismertem, kicsit tartottam is tőlük. Viktorral mi voltunk a csapat szinglijei, ezért nem meglepő, hogy könnyebben nyitottunk egymás felé, mint a többiek - mondta Szabó Zsófi.

– Norbitól azért féltem, mert azt hittem, egész héten a rajtam lévő pár kilós feleslegem miatt fog cikizni. Szerencsére nem így lett, de azért felajánlotta, hogy ha formálódni szeretnék, akkor szívesen segít. Árpa Attilától azért tartottam, mert korábban hallottam róla rémhíreket, hogy ő a kemény producer, akinek ami a szívén, az a száján.


szólj hozzá: Király Viktor külföldön is?

Tiger Woodsról mostanság inkább érdekes nőügyei miatt beszélnek, mintsem golfbajnokként említenék meg. Újabb pletykák szerint Woods extasyval csábítja partnereit az ágyba.

Susie Orgen a sportoló egyik „áldozata” nyilatkozta, hogy Woods egy Las Vegasi bárban kártyázott, majd felvitte szobájába, s ott extasyval kínálta.

„A buli csak ezután kezdődött, elmentünk a szállodába, és Tiger egyik haverja extasyval kínált minket. Ő és én is vettünk egyet. Tiger azt remélte a tablettától, hogy az majd olyannyira felpörget, hogy azonnal ráugrom, és az ágyába cipelt. A kívánt hatás azonban elmaradt, mert csak elálmosodtam a pirulától!”

Arról, hogy ezek után mi történt, arról nem szól a fáma.

Nemrégiben a lantművész a fogyással állt elő Andreának, most újabb ötlete támadt. Benkő kérése, hogy Andrea fesse szőkére a haját.

Benkő Dániel a szőkeségre ösztönzi feleségét, állítása szerint csak azért, mert sokféleképpen látta már Andreát, de aranyló fürtjeire is kíváncsi.

„A fogyás még rendben van, de ilyesmi tényleg nem kérhet tőlem. Ha a szőke nőket szereti, miért nem választotta feleségül Editet? Ott volt a lehetőség, az ő döntése volt, most pedig teljesen át akar farigcsálni. Hát abból nem lesz semmi!” – mondta erre Andrea

Egy illat ami valóban tükrözi egyéniségünket! Sokszor nehéz kiválasztani melyik parfüm is számunkra a legkedvezőbb, éppen ezért most összeállítunk egy listát a legkeresettebb női és férfi parfümökről.

Íme az 3 legkeresettebb női parfüm:

Pink Sugar - Aquolina parfüm

Bvlgari Omnia Crystalline parfüm

Calvin Klein Euphoria parfüm

Most lássuk a 3 legkeresettebb férfi parfümöt:

Armani Code parfüm

Givenchy Pour Homme parfüm

Hugo Boss Boss parfüm

Ezekkel a parfümökkel “nem lehet” hibázni. Egészen biztosak vagyunk benne, hogy ennyi ember nem téved! Ezt az összehasonlítást több parfümös oldal segítségével állítottuk össze, így nagy valószínűséggel valóban ezek ma Magyarországon a legkeresettebb illatok. Ha parfümöt keres, mindenképpen érdemes ellátogatnia egy parfüm webshopba, mi a Hoditas.hu parfüm áruházat kedveljük a legjobban: Parfüm vásárlás

Benkő meglepő módon sokáig benntartotta az egyik legifjabb feleségjelöltjét a villában, s talán ha picit tovább marad türelmes, láthatná Tünde új melleit is.

Dániel fiatal kedvence szeretne Playboy címlaplány lenni, s ezért egy válogatásra is elment, elmondása szerint kíváncsiságból. A megmérettetés előtt azonban mellnagyobbító műtéten esett át, s így ha sikerül már új kebleivel tündökölhet a nyuszis magazinban. A villa elhagyása után szinglivé vált szépség kendőzetlen őszinteséggel beszél a műtétjéről a Playboy kamerái előtt.