Kozsó meglepetés magazinban tett nyilatkozatával meglepte a népet. Az énekes nem kevesebbet állított, mint hogy ha törvény által lehetne, pártolná a többnejűséget.
Az énekes a Susie-val való szakítása óta nem találta meg az igazit. Kozsó elmondta hogy a szakítás óta keresgél, de amíg nem találja meg a szerelmet, addig futó kalandokba is belebonyolódik.
“Pillanatnyilag az az álláspontom, ha lehetne, támogatnám a többnejűséget” mondta Kozsó, aki bevallotta, hogy nagy imádója a női nemnek, és szerelmei a múzsái is voltak egyben.
Megjelentek Sarka Kata szexi fotói. Kata az RTL Klub Reggeli című műsorában mesélt a fotókról.
Kata állítása szerint tetszenek neki a fotók, jót tesz önbizalmának, hogy szülés után is vissza tudta nyerni alakját. Hajdú Péter felesége a terhesség alatt több mint 80 kilora hízott fel, diétájának és a mozgásnak köszönhetően most viszont alig több 50-nél. Kata azt is elmondta, nem tervezi hogy újra vetkőzzön, hacsak nem lesz ismét terhes. Hogy az újabb gyermekre mikor kerül sor nem tudja, de állítása szerint akár most is bevállalná.
Kepes András ki akarja hallgatni a Boliviai parlament. A dél-amerikai országgyűlés azért kéri a kihallgatást, mert arra kíváncsi, mit tud Kepes, Rózsa-Flores Eduardo vezette feltételezett terrorista csoport tevékenységéről.
A La Paz-i kormány azt kéri, hogy tegyen feltáró vallomást, és adja át nekik az interjúja teljes anyagát melyet áprilisban készített Boliviában Rózsa-Flores Eduardóval. AZ interjúban Eduardo elmondta, hogy azért utazik Bolíviába, hogy megszervezze Santa Cruz tartomány katonai védelmét, és „békés eszközökkel, de erőt mutatva” elérje szülőföldje függetlenségét.
Több Bolíviai képviselő támadta már Kepest, mert nem osztotta meg országukkal, amit tud Floresről. Az információk elhallgatásáért Kepest legszívesebben bíróság elé állítanák.
Bár most feleségkereső showja kapcsán tucatnyi nő zsongta körül, eddigi életében a nők hamar megunták Benkő Dánielt. Most azt láthatjuk az RTL Klubbon, hogy ha kell össze is verekednek érte a nők.
„Nem is titkolom, szinte évente megesett ez velem – ismeri be Dániel. – Kirúgtak, én pedig belebetegedtem minden egyes esetbe. Szenvedtem, mint egy állat, rettenetesen sajnáltam magamat. Hetekig, de volt, hogy hónapokig magamba zárkóztam, miközben még önmagammal sem voltam jóban. Nem kellett az étel, nem kellett a bor, és csak azon járt az eszem, hogyan tudnám visszahízelegni magam a kedves szívébe. A virágcsokros módszert eléggé snassznak tartottam, így inkább egy ígéretes koncert, vacsora vagy utazás ürügyével csábítottam vissza az asszonyaimat. A legemlékezetesebbek persze azok az esetek voltak, amikor a lantommal szerenádot adtam az imádott hölgynek. Na nem az ósdi formában - egy koncert ígéretével csábítottam fel a hölgyeket magamhoz, és ők pedig mindig tudták, hogy mi lenne a leginkább odaillő folytatás…”
Dánielt tehát igen megviselte ha dobták őt, ennél talán csak a megcsalás fájt neki jobban.
„A feleségemmel pontosan azért ment tönkre a házasságunk, mert talált valakit, akiről úgy gondolta, jobb nálam. Ez viszont a férfiúi hiúságomnak nem tett jót, nagyon nehezen tudtam feldolgozni. Később, bevallom, már az is előfordult, hogy én voltam a félrelépő, és ezért repültem. De a lényeg, hogy a nőket illetően az egész eddigi életem egy nagy csalódás volt. Ugyanis nagyon naiv férfi vagyok. Minden nőben az igazit láttam, és nagyon rossz volt szembesülni azzal, hogy mégsem az. Bevallom, ezután galád módon már nem mindig az igazit kerestem, hanem egyszerűen csak egy nőt… De mostantól szeretnék ezen változtatni. Megkomolyodtam, és valóban reménykedem abban, hogy a műsor révén megtalálom az igazit. Komoly esély van rá, hisz több olyan hölgy is verseng a kezemért, akitől összeszorul a gyomrom, és hevesebben ver a szívem. Ki tudja? Lehet, hogy a végén tényleg újra megnősülök?”