Stohl András a legesélyesebb a Kaszás Attila-díjra az idén, mivel a Nemzeti Színház művészei - akik Stohl Buci és Kaszás Attila pályatársai - neki adták a legtöbb szavazatot az előzetes felmérésen. Az elhunyt színész emlékét továbbra is mély érzelmekkel ápolják színészkollégái és az árván maradt gyermekeiről sem feledkeznek meg. Két éve távozott el közülünk Kaszás Attila tragikusan és hirtelenül, - a nevével fémjelzett alapítvány továbbra is aktívan működik.
Néhány nap múlva újra kiosztják a Kaszás Attila Díjat és számos programmal emlékeznek meg a kiváló színészről. Az alapítvány célja, hogy Attila szellemi hagyatékát ápoljuk és a családját támogassuk - mondta Szarvas József, aki elsőként kapta meg a díjat. A félmillió forintos nettó jutalommal járó kitüntetést azon színészek kaphatják meg, akik a megelőző évadban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak különböző színházi előadásokban. Az átadásra egyébiránt május 10-én kerül sor, a Hermelin című előadás előtt.
Olvasd még:
- Stohl András hű marad - az RTL-Klub-hoz.
- Sas József újra a középpontban !
- Sas József igazgatóságának vége !?
- Sas József lemondott.
- Vikidál Gyula segítséget kap nehéz helyzetében